Az írás itt-ott zavaró információkat tartalmazhat azok számára, akik még nem olvasták.
Több mint egy hete fejeztem be a könyvet, amit a nagy visszhangnak köszönhetően vettem a kezembe. Az emberben mindig benne van ilyenkor a kíváncsiság: Milyen könyv lehet az, aminek több mint 90%-os az értékelése molyon. Valószínűleg szuper!
..De nem számomra.
Nagyon szeretni akartam ezt a könyvet, mert minden egyes műt amit a kezembe veszek, tisztelettel teszem. Ráadásul sosem abból profitáltam, hogy könyveket ócsároljak le, mindenféle alapos megindoklás nélkül. Egyszerűen a pocskondiázás nem a stílusom, de mégis rengeteg abszurd gondolat támadt bennem az elolvasást követően, amire csak annyit tudtam mondani: Jézusom! Mi volt ez?
A könyv általános koncepcióját tekintve teljesen okénak tűnt. Két reményvesztett ember megtalálja egymásban a gyógyírt. Ez egy fantasztikusan jó történet lehetett volna, egy komoly és meghatározó kortárs regény, ami megmutathatta volna, hogy a szeretteink elveszítése után is élni kell tovább az életünket. Na de nem így.
A marketing résztől nem tudok elvonatkoztatni, főként mert dolgoztam is a területen, és számomra ordítanak az eladást dübörögtető szálak, és az olcsó fogások. Kezdve a könyvborítóval, és önmagában az agyontetovált szakállas férfi karakterrel, aminek a trendje úgy jó pár évvel ezelőtt robbant be minden stílusba, így várható volt hogy a borítón megjelent "bearded fazon" egyértelműen csalogató a női olvasók nagy részének.
Ez marketingfogásnak ötös, de más szempontból pedig megkérdőjelezi azt, hogy mennyire is kell komolyan venni ezt a szép mézesmadzag szálat a gyászról. Hát, mint sejtettem,nem nagyon.
A könyv olvasása közben úgy éreztem, hogy ismerem az egész sztorit. Összevagdosott kollázsnak láttam, aminek darabjai az Alkonyatból, a Szépség és a szörnyetegből a Szürke ötven árnyalatából állnak. Persze a legnagyobb gyanúm az, hogy az írónő látta a Szomszéd fiú című filmet, ami akkora hatással lehetett rá, hogy rögtön tollat kellett ragadnia, hogy megírja a saját fétiseinek megfelelő változatát.
Hogy tovább igazoljam a filmmel való hasonlóság felvetést, pár elemet felsorolnék:
A szexmániás soha meg nem állapodó legjobb barátnő szerepe.
A legvégén található pajtás jelenet.
A gyerekkel jóba levő sármos férfi esete
Az ezermester férfi
Az öregekkel való empátiája a férfinek, ami a nő számára szimpatikus
A kukkolás
A bűntudat
Autóbaleset és körülményei
Szemléltetésképp:
Nem tudok gyönyörű sztoriként gondolni az egészre, miközben kilóg minden alól a pénisz, a kéj, a a közönségesség, és az, mennyire nem életszerű és valóságszagú mindaz, amit látunk. Klisékbe botlottam sajnos minden második oldalon, amit borzasztóan sajnálok, mert az alapötlettel lehetett volna kezdeni valamit. Az erotikus jelleget egy ilyen műfajban hanyagolni kell, hiszen az erotikus irodalomnak megvan a maga szekciója, amit azok vesznek kézbe, akik felkészülnek rá teljes egészében hogy a szex a fő szál.
Az a legfőbb probléma, hogy a gyász feldolgozása, ami ugye fő téma lenne, az nincs. Nem tudom elképzelni, hogy egy beszélgetéstől meg pár lepedőgyűréstől már túl is van egy ember a saját érzelmi kavalkádján, a betöltetlen űrön. A történet olvasása közben olyan érzésem volt, mintha csak egy sármos férfi/ csinos nő, és annak fizikális kielégítése hiányzott volna Liznek és Tristannak az életéből. A bunkóság egy dögös nő láttán szertefoszlik Tristan személyében, és kis idővel utána azonnal mintaapa válik abból, aki előtte egy nőt jó hogy nem lek*rvázott.
Tényleg marha realisztikus.
Ami leginkább zavaró az a felszínesség, ami abban rejlik, hogy Liznek mennyire bejöhetnek a tetovált szakállas férfiak, ha első látásra ennyire sikerül belezúgni egybe, miközben csak annyit tud az elején Tristan-ról, hogy szintén elveszítette a családját. Nem tart attól, hogy egy vadidegent a házába invitáljon folyamatosan, és a kislánya közelébe engedjen úgy, hogy gyakorlatilag akár egy sorozatgyilkos is lehetne, egy kitalált múlttal, vagy történettel.
A kislány jelenléte annyira irritáló, mint a Skarlát betűben szereplő Pearl, aki néha benyög valamit, de egyébként meg mindenki letolja magasról. Otthon van hagyva az éjszaka közepén a házban egyedül, mert anyuka átrepült a szomszédba egy kis "sóért", aki egyébként önzőségből díjat kaphatna, ugyanis mi más lehetne fontos egy férjét elvesztett nőnek, mint az, hogy a kislányának a legjobb legyen.
Szabad a gazda: Hát a szexuális élete!
Egyébként a könyv nagyobbik része a kéjes együttlétekről szól, a péniszcsúcs mibenlétéről, a hogyan mikor mennyitekről, a másik része a közhelyes érzelmes párbeszédekről, amiket ballagási idézetgyűjteményeket felcsapva találhatunk meg.
Hashtagekben összefoglalva a könyv:
#szakáll #fűnyíró #szex #szomszédság #vagina #fűnyíró #kávé #szex #szomszédság #kocsi #fűnyíró #kávé #szex
"A tenyerét a szívemre csúsztatta, és az ujjain figyelte a légzésem
ritmusát. – Mutasd meg nekem azt a részedet, amit eltemetve hordasz
magadban. Mutasd meg, hol fáj a legjobban. Látni akarom a lelkedet."
A perverz levelezgetések valahogy a Szürke ötven árnyalatát idézik, az autószerelő Tanner és a vadember Tristan pedig az alkonyat vérfarkas-vámpír ellentétre emlékeztetnek. A kisvárosi történet összes eljátszott közhelye megvan ebben a kötetben, így számomra abszolút értékelhetetlen. A meghatódottság helyett dühöt éreztem, és a szemeimet folyamatosan forgattam, mert előre sejtettem minden egyes lépést, minden egyes párbeszédet, és minden egyes giccses jelenetet.
Az a sejtésem, hogy ebből hamarosan film fog készülni - ami csak jobb lehet-, hiszen minden alapanyag megvan ahhoz, hogy forgassanak belőle egy olyan filmet, ami semmi újdonságot nem fog tartalmazni azon kívül, hogy romantikus zene aláfestések mellett elpityeregjenek a nézők a meghalt családtagokon, és erotikus jelenetek közben pedig izgatottan rágcsálhatják a pattogatott kukoricát.
Ami leginkább jellemezte a könyvvel való viszonyomat, az a kínosság. Kínosan éreztem magam az olvasása közben, szinte már magam előtt volt kellemetlen, hogy ilyen giccses filmkockák kerültek a szemem elé, miközben azon gondolkodtam, hogy másokat miért hat meg ennyire, én pedig miért vágok groteszk arcot mindezek közben.
2 csillagnál többet a legnagyobb jóindulattal sem tudtam volna adni.
Több mint egy hete fejeztem be a könyvet, amit a nagy visszhangnak köszönhetően vettem a kezembe. Az emberben mindig benne van ilyenkor a kíváncsiság: Milyen könyv lehet az, aminek több mint 90%-os az értékelése molyon. Valószínűleg szuper!
..De nem számomra.
Nagyon szeretni akartam ezt a könyvet, mert minden egyes műt amit a kezembe veszek, tisztelettel teszem. Ráadásul sosem abból profitáltam, hogy könyveket ócsároljak le, mindenféle alapos megindoklás nélkül. Egyszerűen a pocskondiázás nem a stílusom, de mégis rengeteg abszurd gondolat támadt bennem az elolvasást követően, amire csak annyit tudtam mondani: Jézusom! Mi volt ez?
A könyv általános koncepcióját tekintve teljesen okénak tűnt. Két reményvesztett ember megtalálja egymásban a gyógyírt. Ez egy fantasztikusan jó történet lehetett volna, egy komoly és meghatározó kortárs regény, ami megmutathatta volna, hogy a szeretteink elveszítése után is élni kell tovább az életünket. Na de nem így.
A marketing résztől nem tudok elvonatkoztatni, főként mert dolgoztam is a területen, és számomra ordítanak az eladást dübörögtető szálak, és az olcsó fogások. Kezdve a könyvborítóval, és önmagában az agyontetovált szakállas férfi karakterrel, aminek a trendje úgy jó pár évvel ezelőtt robbant be minden stílusba, így várható volt hogy a borítón megjelent "bearded fazon" egyértelműen csalogató a női olvasók nagy részének.
Ez marketingfogásnak ötös, de más szempontból pedig megkérdőjelezi azt, hogy mennyire is kell komolyan venni ezt a szép mézesmadzag szálat a gyászról. Hát, mint sejtettem,nem nagyon.
A könyv olvasása közben úgy éreztem, hogy ismerem az egész sztorit. Összevagdosott kollázsnak láttam, aminek darabjai az Alkonyatból, a Szépség és a szörnyetegből a Szürke ötven árnyalatából állnak. Persze a legnagyobb gyanúm az, hogy az írónő látta a Szomszéd fiú című filmet, ami akkora hatással lehetett rá, hogy rögtön tollat kellett ragadnia, hogy megírja a saját fétiseinek megfelelő változatát.
Hogy tovább igazoljam a filmmel való hasonlóság felvetést, pár elemet felsorolnék:
A szexmániás soha meg nem állapodó legjobb barátnő szerepe.
A legvégén található pajtás jelenet.
A gyerekkel jóba levő sármos férfi esete
Az ezermester férfi
Az öregekkel való empátiája a férfinek, ami a nő számára szimpatikus
A kukkolás
A bűntudat
Autóbaleset és körülményei
Szemléltetésképp:
Nem tudok gyönyörű sztoriként gondolni az egészre, miközben kilóg minden alól a pénisz, a kéj, a a közönségesség, és az, mennyire nem életszerű és valóságszagú mindaz, amit látunk. Klisékbe botlottam sajnos minden második oldalon, amit borzasztóan sajnálok, mert az alapötlettel lehetett volna kezdeni valamit. Az erotikus jelleget egy ilyen műfajban hanyagolni kell, hiszen az erotikus irodalomnak megvan a maga szekciója, amit azok vesznek kézbe, akik felkészülnek rá teljes egészében hogy a szex a fő szál.
Az a legfőbb probléma, hogy a gyász feldolgozása, ami ugye fő téma lenne, az nincs. Nem tudom elképzelni, hogy egy beszélgetéstől meg pár lepedőgyűréstől már túl is van egy ember a saját érzelmi kavalkádján, a betöltetlen űrön. A történet olvasása közben olyan érzésem volt, mintha csak egy sármos férfi/ csinos nő, és annak fizikális kielégítése hiányzott volna Liznek és Tristannak az életéből. A bunkóság egy dögös nő láttán szertefoszlik Tristan személyében, és kis idővel utána azonnal mintaapa válik abból, aki előtte egy nőt jó hogy nem lek*rvázott.
Tényleg marha realisztikus.
Ami leginkább zavaró az a felszínesség, ami abban rejlik, hogy Liznek mennyire bejöhetnek a tetovált szakállas férfiak, ha első látásra ennyire sikerül belezúgni egybe, miközben csak annyit tud az elején Tristan-ról, hogy szintén elveszítette a családját. Nem tart attól, hogy egy vadidegent a házába invitáljon folyamatosan, és a kislánya közelébe engedjen úgy, hogy gyakorlatilag akár egy sorozatgyilkos is lehetne, egy kitalált múlttal, vagy történettel.
A kislány jelenléte annyira irritáló, mint a Skarlát betűben szereplő Pearl, aki néha benyög valamit, de egyébként meg mindenki letolja magasról. Otthon van hagyva az éjszaka közepén a házban egyedül, mert anyuka átrepült a szomszédba egy kis "sóért", aki egyébként önzőségből díjat kaphatna, ugyanis mi más lehetne fontos egy férjét elvesztett nőnek, mint az, hogy a kislányának a legjobb legyen.
Szabad a gazda: Hát a szexuális élete!
Egyébként a könyv nagyobbik része a kéjes együttlétekről szól, a péniszcsúcs mibenlétéről, a hogyan mikor mennyitekről, a másik része a közhelyes érzelmes párbeszédekről, amiket ballagási idézetgyűjteményeket felcsapva találhatunk meg.
Hashtagekben összefoglalva a könyv:
#szakáll #fűnyíró #szex #szomszédság #vagina #fűnyíró #kávé #szex #szomszédság #kocsi #fűnyíró #kávé #szex
"A tenyerét a szívemre csúsztatta, és az ujjain figyelte a légzésem
ritmusát. – Mutasd meg nekem azt a részedet, amit eltemetve hordasz
magadban. Mutasd meg, hol fáj a legjobban. Látni akarom a lelkedet."
A perverz levelezgetések valahogy a Szürke ötven árnyalatát idézik, az autószerelő Tanner és a vadember Tristan pedig az alkonyat vérfarkas-vámpír ellentétre emlékeztetnek. A kisvárosi történet összes eljátszott közhelye megvan ebben a kötetben, így számomra abszolút értékelhetetlen. A meghatódottság helyett dühöt éreztem, és a szemeimet folyamatosan forgattam, mert előre sejtettem minden egyes lépést, minden egyes párbeszédet, és minden egyes giccses jelenetet.
Ami leginkább jellemezte a könyvvel való viszonyomat, az a kínosság. Kínosan éreztem magam az olvasása közben, szinte már magam előtt volt kellemetlen, hogy ilyen giccses filmkockák kerültek a szemem elé, miközben azon gondolkodtam, hogy másokat miért hat meg ennyire, én pedig miért vágok groteszk arcot mindezek közben.
2 csillagnál többet a legnagyobb jóindulattal sem tudtam volna adni.
A szomszéd fűje mindig zöldebb - Avagy Lebegés könyvkritika
Reviewed by greg
on
4:06:00
Rating:
Reviewed by greg
on
4:06:00
Rating:
