Irány Bristol! - P.C Harris - Árnyoldal

Sziasztok!

Újévben ígéretet tettem magamnak, hogy idén több magyar szerző tollából fogok könyveket olvasni, vásárolni. Hogy hű legyek mindehhez, január első napjaiban rögtön kézbe is vettem P.C Harris - Árnyoldal című kötetét, amivel annyi helyen futottam össze, hogy azt mondtam magamnak hogy: Oké, ne szórakozzunk, kezdjük ezzel!

Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, mivel a romantika és az erotika címke is szerepel a könyv adatlapján, és ez a kettő nem épp férfiaknak való esti mese habbal. Aztán a krimi és az akció jelző is felbukkant itt-ott, épp ezért felcsillantotta a szemem, hogy nahát, ezt valaki be merte vállalni. 

Hiszen például az Ál/Arc című klasszikus akciófilm is remekül bebizonyította azt, hogy romantika és akció kitűnően képesek kiegészíteni egymást. 

A történet röviden a fiatal egyetemista Rachelle és az üzletember David Wish viszonyát dolgozza fel az Egyesült Királyság területén, azon belül Bristol városában. A korán árván maradt lány korosztályának problémáival küszködik. Aggódik a jövőjéért, kísértik a múlt kellemetlen eseményei, a barátaival esténként a szórakozóhelyen igyekszik elütni az időt, döntésképtelensége pedig szakításra készteti barátjával. David Wishnek ezzel szemben egy globális vállalat vezetője, akinek súlyos terhek nyomják a vállát. A gazdag üzletember nem dőzsöléssel tölti az idejét, hanem egy titokzatos ügy őrli fel energiáját, aminek nyomai egyenesen Rachelle-hez vezetnek. 

Hogy P.C Harrisnek mit sikerült ebből az alaptörténetből kihoznia, mennyire ért pozitív, illetve negatív csalódás, görgessük lejjebb.

Saját magam legnagyobb meglepetésére a molyon 4 csillaggal jutalmaztam a munkát. Tegnap este fejeztem be a könyvet, és megfogadtam hogy alszom rá egyet. Ma reggel álmosan a teámat kanalazgatva, kócos hajjal, törtem a fejem hogy mitévő legyek. Lepörgettem magam előtt a sorok közötti hatalmas hibákat, de aztán elmosolyodtam. Azt gondoltam, a fenébe, ez egész jó volt! 

Egyszerű, és őszinte. 

Szereplők 

A cselekmény eleje különösen tetszett. A lánynak a tanulás a legfontosabb, és a diplomáját nem akarja kockára tenni a vágy ellenére. Győzött Kant morális erkölcse, köszönöm az írónőnek, hogy nem egy hisztis kislány karaktert faragott, hanem egy lányt aki képes cselekedni, dönteni, nem pedig magatehetetlenül Isadora módjára vergődni. Egy erős 21.századi nő képét látom benne, aki független, és képes maga boldogulni egyedül is, ha úgy adja az élet. 

David Wells úgy érzem egy tisztesen megformált férfi karakter, szokásos túlfűtött szemlélettel. Tiszteli a nőt, legyen az fiatal, vagy idős. Ez mindenképpen kielégítő lehet mindkét nem számára, hiszen minket férfiakat nem degradál, a nők pedig egy egészséges jellemet fedezhetnek fel benne, amit fontosnak tartok, mert rengeteg férfi karakter leginkább egy megszelídítendő vadállatra hasonlít mostanság.  

A mellékszereplők közül sokan jellemfejlődésen mennek keresztül, ami egy elsőkönyves írónál csak dicsérni tudok. Amy (Rachelle legjobb barátnője), kicsit klisés karakterre sikerült a maga butácska bájával, de a végére nem kell csalódnunk. Barátsága és érettsége a végére teljes mértékben bebizonyosodik.  Brian az ex-fiú egy jó szándékú rendőrtanonc, aki végig megtartja az olvasó biztonságérzetét, és mint egy metaforikus biztonsági öv, óv minket végig attól, hogy olyan történik, ami esetleg teljes egészében ne oldódna meg. Shane pedig, -aki leginkább az egyik legjobb barátomra emlékeztet - különösképpen szerethető karakter, aki mint egy álruhába öltözött Superman, humorával próbálja megmenteni a helyzetek abszurdságából származó konfliktusokat. 

Cselekmény

Mint korábban is említettem a cselekményben voltak némi vakfoltok. Az egyik legfőbb, hogy bizonyos körülményeknél vannak olyan helyzetek, amiknél lehet lényegtelennek tűnik egy apró részlet, azonban a realitás lécét rezegteti ha ezekre nem figyel kellőképpen egy író. 

Ilyen például az, hogy egy bizonyos egészségi állapot után, egy ember nem pattan ki az ágyból, és rá pár napra, nem menti meg a világot. Vagy hogy egy pisztoly használata nem olyan egyszerű mint egy videojátékban, és gyakorlott lövőnek kell lenni ahhoz, hogy egy fegyverhez nem értő személy kettőből két lövéssel eltaláljon valakit feszült körülmények között. Erre tapasztalt lövőként kicsit felemeltem a szemöldököm. 

Mindezen dolgok mellett nagyon értékeltem a humorfoltokat ( A Shakira és a tornázó anyuka esete volt a kedvencem), a kultúrát (Emir Kusturica, Banksy - imádom Banksyt), az absztakt expresszionista festményekkel felmerülő kérdéseket ( az absztrakt expresszionizmus az egyik legkeresettebb műfaj az aukciókon, így inkább az utca embere áll hozzá kritikusan), és persze az állatokat, akikről a főhősnő egy percre sem feledkezik meg, ami az állatvédő lelkemet nagyon erősen simogatta mindvégig olvasás közben. 

Attól független, hogy P.C Harris Bristolban él, nem feledkezett meg arról, hogy a magyar szálat beillessze egy papagáj formájában, ami szerintem külön piros pontot érdemel.

Összességében egy ügyesen megszerkesztett történetet vehetünk a kezünkbe, amiben semmiből nem fogunk hiányt szenvedni. Kapunk megfelelő adag érzelmet, rejtélyt, és kultúrát, amit én külön ezerszeresen díjazok. Abból még akár többet is el tudnék viselni a következő könyvben. Látom benne a potenciált, a következő könyvét izgatottan várom, és remélem addigra már 5 csillaggal gazdagíthatom a könyv adatlapját. 

Kiknek ajánlom? 

Mindeninek, akinek elege van a beidomítandó férfikarakterekből, és a buta főhősnőkből. Akik este egy ital mellett olvasni szeretnének olyan emberekről, akik hibáznak, és nem félnek felvállalni az emberi énjüket. Akik nem riadnak meg egy kis szextől, és romantikától a fegyverek kereszttüzében.