Egyre többször hallom az emberek szájából azokat az érveket, amik miatt lemondanak az álmaikról, vagy reménytelennek gondolják a jövőjüket. Van aki gazdasági okokra hivatkozva, mások félnek az ismeretlentől, és vannak akik csak szimplán a körülmények áldozatai, és szakadatlanul őrlik magukat a soha véget nem érő malomban.
Persze legtöbb esetben egyszerűen csak a lustaság a hunyó, ami által sokan kapkodva gyűjtögetik maguk köré azokat az érveket, amik miatt széttárhatják a karjukat, és jólesően kesereghetnek tovább. Ez a valóság. És amíg valaki nem ismeri be magának azt, hogy ő a felelős a saját tetteiért, addig csak kapargatja a falat, ahelyett, hogy megtalálná a kilincset. Ha pedig ebbe a szobába egy ember sokáig ragad, akkor előbb-utóbb semmi mást nem fog tudni hallani, csak a saját hangját visszaverődve a falakról. Egy burokban fogja letölteni az életét, ahol egy kis ablakon keresztül félelemmel és agresszióval fog a kint közlekedőkre tekinteni.
Ezt hívjuk a hétköznapjaink során elkeseredett embernek. És nincs befolyásolhatóbb, irányíthatóbb, és rombolóbb egy ilyen személynél. Épp ezért szoktam mindenkit biztatni pozitív szavakkal, hogy ha vannak céljai, akkor menjen és valósítsa meg őket.
Már úgy kelek fel hála az égnek minden nap, hogy semmiben nem szenvedek hiányt. Nem kell gyomorideggel hozzáállnom ahhoz, ha csenget a postás és hozza a számlákat. Nem kell azt mondanom majd a gyermekemnek, hogy nem kaphat egy doboz gyümölcslevet, mert egyszerűen nincs rá pénz. Persze az embernek mentálisan is fel kell nőnie a feladathoz, hogy méltó módon álljon az anyagiakhoz, és maradjon két lábbal a földön. Becsülni kell mindig az adott helyzetet, de nem szabad vele beérni. Mert az ember a halála pillanatáig nem érkezik meg a célig. A cél pedig az, hogy tapasztaljunk életünk végéig.
Thomas Manntól talán sokaknak ismerős az idézet: "Veszedelmes lelkiismeretlenség: Az időt nem becsülni. "
Épp ezért kell megragadni a lehetőségeket a dilemmázás, és a halogatás helyett.
Hogy ne tűnjön hiteltelennek a mondanivalóm, 16 éves korom óta dolgozom. Sokszor iskola és egyetem mellett tettem mindezt. Apám szerintem a világ legszigorúbb és következetesebb szülőkhöz tartozik a világon. Mondhatni magasan van a léc, amit egy ideig a legnagyobb erőmmel próbáltam átugrani, de ma már belátom, hogy képtelenség. Persze sokat köszönhetek az apámnak, mert megtanított küzdeni, és egyben alázatosnak lenni. Mert tudjátok, e két dolog nélkül nagyjából az ember csak evickél a több millió között, és nem jut előrébb.
Amit azonban az iskolában nem tanítanak sokszor az az, hogy áldozni kell a terveinkért. Meg kell tanulni alkut kötni a világgal.
Rengetegen nem képesek definiálni a boldogság fogalmát. Néhányuknak csak a pénz jelenti, valakinek az állandó párkapcsolat, míg másoknak a gondtalanság. De a gondtalanság állapota soha nem fog eljönni, épp ezért ha valakitől azt hallom, hogy ebben keresi a felhőtlen" Happy End"-et, egyből felvilágosítom. Milliónyi akadály van előtted, és lesz is. Olyan nincs, hogy az öledbe hullik minden, és grátisznak az élettől kapsz egy "Soha többet nem lesznek szomorú napjaim, vagy nem lesz előttem akadály" kártyát.
Lesz gondod akkor is, ha sok lesz a pénzed, vagy ha lesz kihez bújnod esténként. Hidd el.
Itt jön az alku. Ha szeretnél valamit elérni, akkor számolj azzal hogy adnod is kell. Ha a Pepsi vezérigazgatója akarsz lenni, akkor csak rajtad áll. De minél nagyobb az álom, annál több mindent kell adni érte. Főként időt és energiát. Tekintsd egy jó befektetésnek, ami csak rajtad áll, hogy megtérül-e.
Azért írtam minderről, mert ahogy bekopogtatott 2017 és eltelt az első hónap, elégedetten tudok a múltba visszatekinteni, hiszen mindig van valami új, amiért megdolgoztam, amit megteremtettem magamnak. Ez legtöbbször a hétvégéimbe is belekerült, és karácsony előtti napokon is az íróasztal fölött ültem. Áldoztam rengeteget. De máris érzem az eredményét. Persze akinek riasztó a plusz munka, azok számára az elrettentő lehet. Főként ha olyan területen dolgoznak, amit a hátuk közepére sem kívánnak.
De ne használja ezt senki sem kibúvónak. Az elmúlt 2-3 évben jutottam el én is addig a pontig, amíg élvezem azt, amit csinálok.
Remélem 2017-ben még több embertársamon fogom azt látni hogy megtalálja azon a bizonyos ajtón a kilincset, és nem elégedik meg azzal, hogy egy apró ablakon át eméssze fel saját magát, és mindazt, amire talán született.
Persze legtöbb esetben egyszerűen csak a lustaság a hunyó, ami által sokan kapkodva gyűjtögetik maguk köré azokat az érveket, amik miatt széttárhatják a karjukat, és jólesően kesereghetnek tovább. Ez a valóság. És amíg valaki nem ismeri be magának azt, hogy ő a felelős a saját tetteiért, addig csak kapargatja a falat, ahelyett, hogy megtalálná a kilincset. Ha pedig ebbe a szobába egy ember sokáig ragad, akkor előbb-utóbb semmi mást nem fog tudni hallani, csak a saját hangját visszaverődve a falakról. Egy burokban fogja letölteni az életét, ahol egy kis ablakon keresztül félelemmel és agresszióval fog a kint közlekedőkre tekinteni.
Ezt hívjuk a hétköznapjaink során elkeseredett embernek. És nincs befolyásolhatóbb, irányíthatóbb, és rombolóbb egy ilyen személynél. Épp ezért szoktam mindenkit biztatni pozitív szavakkal, hogy ha vannak céljai, akkor menjen és valósítsa meg őket.
Már úgy kelek fel hála az égnek minden nap, hogy semmiben nem szenvedek hiányt. Nem kell gyomorideggel hozzáállnom ahhoz, ha csenget a postás és hozza a számlákat. Nem kell azt mondanom majd a gyermekemnek, hogy nem kaphat egy doboz gyümölcslevet, mert egyszerűen nincs rá pénz. Persze az embernek mentálisan is fel kell nőnie a feladathoz, hogy méltó módon álljon az anyagiakhoz, és maradjon két lábbal a földön. Becsülni kell mindig az adott helyzetet, de nem szabad vele beérni. Mert az ember a halála pillanatáig nem érkezik meg a célig. A cél pedig az, hogy tapasztaljunk életünk végéig.
Thomas Manntól talán sokaknak ismerős az idézet: "Veszedelmes lelkiismeretlenség: Az időt nem becsülni. "
Épp ezért kell megragadni a lehetőségeket a dilemmázás, és a halogatás helyett.
Hogy ne tűnjön hiteltelennek a mondanivalóm, 16 éves korom óta dolgozom. Sokszor iskola és egyetem mellett tettem mindezt. Apám szerintem a világ legszigorúbb és következetesebb szülőkhöz tartozik a világon. Mondhatni magasan van a léc, amit egy ideig a legnagyobb erőmmel próbáltam átugrani, de ma már belátom, hogy képtelenség. Persze sokat köszönhetek az apámnak, mert megtanított küzdeni, és egyben alázatosnak lenni. Mert tudjátok, e két dolog nélkül nagyjából az ember csak evickél a több millió között, és nem jut előrébb.
Amit azonban az iskolában nem tanítanak sokszor az az, hogy áldozni kell a terveinkért. Meg kell tanulni alkut kötni a világgal.
Rengetegen nem képesek definiálni a boldogság fogalmát. Néhányuknak csak a pénz jelenti, valakinek az állandó párkapcsolat, míg másoknak a gondtalanság. De a gondtalanság állapota soha nem fog eljönni, épp ezért ha valakitől azt hallom, hogy ebben keresi a felhőtlen" Happy End"-et, egyből felvilágosítom. Milliónyi akadály van előtted, és lesz is. Olyan nincs, hogy az öledbe hullik minden, és grátisznak az élettől kapsz egy "Soha többet nem lesznek szomorú napjaim, vagy nem lesz előttem akadály" kártyát.
Lesz gondod akkor is, ha sok lesz a pénzed, vagy ha lesz kihez bújnod esténként. Hidd el.
Azért írtam minderről, mert ahogy bekopogtatott 2017 és eltelt az első hónap, elégedetten tudok a múltba visszatekinteni, hiszen mindig van valami új, amiért megdolgoztam, amit megteremtettem magamnak. Ez legtöbbször a hétvégéimbe is belekerült, és karácsony előtti napokon is az íróasztal fölött ültem. Áldoztam rengeteget. De máris érzem az eredményét. Persze akinek riasztó a plusz munka, azok számára az elrettentő lehet. Főként ha olyan területen dolgoznak, amit a hátuk közepére sem kívánnak.
De ne használja ezt senki sem kibúvónak. Az elmúlt 2-3 évben jutottam el én is addig a pontig, amíg élvezem azt, amit csinálok.
Remélem 2017-ben még több embertársamon fogom azt látni hogy megtalálja azon a bizonyos ajtón a kilincset, és nem elégedik meg azzal, hogy egy apró ablakon át eméssze fel saját magát, és mindazt, amire talán született.
A munka gyümölcse
Reviewed by greg
on
8:10:00
Rating:
Reviewed by greg
on
8:10:00
Rating:
