Köd

Az éjszaka tágra nyitottam a teraszajtót, és hagytam a jéghideg levegő megtöltse a tüdőmet edzés közben. Fáznom kellett volna, de csak a mozdulatokra tudtam koncentrálni, és arra, hogy a port lerázzam a csontjaimról a padlóra. Akartam hallani a sercegő homok hangját a laminált parkettalapok között, és mezítláb érezni a szemcséket súrlódni talpamon a mozdulatok sorozata közben.
Ahogyan minden áldott nap közlekedem az emberek sűrű tömegében, számolok. Mindig a harmadik elsuhanó alak vállaiba ütközöm, de nem kérek bocsánatot. Csak addig torpanok meg, amíg az arcukat szemügyre veszem, és megjegyzem a tekintetüket, amik beszennyezik önkétlenül a közöttünk áramló levegőt.
Ugyan azt a levegőt éreztem este is, az a levegő fullasztotta be a tüdőmet, és figyelmeztetett, hogy ideje leráznom magamról a bűntudatot, amit csupán akkor érzek, amikor már lehúz a padlóra, és küzdöm a gravitáció törvényeivel. 

Nem okoz számomra gondot a megterhelés. Az emberek elfelejtik, hogy csak azok kapnak küzdelmet, akik képesek legyűrni az akadályokat. A szürkeség és az unalom a bolyongó lelkek büntetése, akik még nem állnak készen valóban kinyitni a szemüket, és nem csak érzékelni az anyagokat maguk körül.
Nehéz valóban egyensúlyba kerülni a természettel, és számtalanszor kell meghajolnod előtte, hogy a bizalmába fogadjon. A lelket is edzeni kell, amihez nem kapsz edzésprogramot, és nem tudod kiváltani puszta szorgalommal. 
Milliószor el kell viselned a jéghideg levegőt a tüdődben, és a fájó mozdulatokat az izmaid minden egyes milliméterében. Érezned kell, hogy élsz, azon túl, hogy lélegzel. 




Edzés után lezuhanyoztam. Szeretem érezni a forró vizet a bőrömön,csukott szemmel elképzelni magam valahol egészen máshol. Már nem éreztem a homokot a talpamon, tudtam hogy megszabadultam a tehertől. Tudtam hogy szabadabb vagyok, mint valaha.