Hangolás

Sziasztok!

Régen jelentkeztem. Talán azért is mert teljesen magába szívott az ősz, ugyanis ősz fanatikus vagyok, és ilyenkor kirándulok, megyek jobbra-balra, és kiélvezem minden percét.
Ezzel természetesen nem mindenki van így, sokakat elkap az őszi fáradtság, és a borongós idő miatt kicsit nyomottabbak és motiválatlanok.
Nem is olyan régen frissítettem a zenei táramat, éppen ezért szeretnék számomra olyan fontos előadókat és számokat bemutatni, amik meghatározóak őszi kirándulásaim, olvasásaim, kikapcsolódásaim során.
Remélem sikerül másokat is egy kicsit jobban ráhangolni erre a kevésbé kedvelt évszakra.

Crywolf - The Hunger In Your Haunt
Los Angeles-i producer, zeneszerző, Polgári nevén Justin Taylor Philips. Dalaiban erősen érzékelhető a kelta kultúra amit effektek, és a videoklippeiben használt maszkok segítségével fejez ki leginkább. Természetben forgatott klipjei a teljes elszigeteltséget, és az érzelmek teljes kibontakozását hangsúlyozzák ki. A dubstep és elektronikai effektek erejét pedig gyakran szívdobbanásokként érzékelteti velünk a szám kibontakozása közben.
Érdekesség, hogy a Crywolf művésznevet indián barátai tiszteletéül vette fel, akikkel gyerekkora óta szoros kapcsolatot ápol.



Részemről azért zseniális a szám, mert bujtatott melankólia van benne, de egyúttal képviseli azt az erőt, amit a természet képes adni a maga atmoszférájában. 



Nothing But Thieves - Wake up call
Hatalmas Indie és alternatív brit zenekar rajongó vagyok.- Reklám vége.
 A My Chemical Romance-ból ismert Gerard Way karolta fel a bandát, és sok közös fellépést hagytak már maguk mögött.
A frontember Conor Mason egyedi hangszínéről és énektudásáról sok pozitív kritika született már a szakmában. Munkájukat nem a sokak által kedvelt szerelem témával fűszerezik és teszik különlegessé. Ha mégis vannak ilyen aspektusú utalások, azokat általában úgy írják meg dalszövegeikben, hogy női és férfi szemszögből is értelmezni lehessen. Dalaik sokoldalú skálán mozognak. A rock legkülönfélébb árnyalatait fedezhetjük fel egy-egy albumon. Rengeteg fesztiválon felléptek már, és olyan nagy nevekkel turnéztak már együtt mint a Muse, George Ezra, vagy a Twin Atlantic





MOTHXR-Touch
Aki otthon van a sorozatok világában, annak tartogattam egy kis meglepetést. A Mothxr formáció frontembere és énekese nem más mint Penn Badgley, aki Dan Humphrey-t alakítja a világhírű Gossip Girl c. sorozatban. A zenéjük kicsit elvont, retro jellegű, elektronikai elemekkel vegyítve a klasszis gitárjátékokat. Egy teraszon csendben üldögélő őszi estére jó alaphangulatot kölcsönözhet. 




Daughter-Still
Egy indie-folk formáció az Egyesült Királyság területéről. A folknak egyébként is van egy őszies-télies hangulata, így magam sem csodálkozom hogy ebben az évszakban gyakrabban hallgatok hasonló bandákat. A különleges hangú énekesnő Elena Tonra, aki ír és olasz gyökerekkel rendelkezik. A zenekar másik két tagja francia illetve svájci származású, így egy igazi nemzetközi formáció. A zenekar gitárosával Igor Haefelivel egy párt alkotnak.



A "Still" arról a különleges helyzetről szól, amikor egy pár elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor egymás iránt teljesen mást kezdenek el érezni, vagy úgy érzik egy metaforikus gödörbe zuhant a kapcsolatuk. Nem tudják hogy maradjanak e a biztonságot nyújtó kapcsolatban, közös erővel de nehezebben kimásszanak a gödörből, vagy pedig váljanak el útjaik.


Remélem sikerült pár újdonságot mutatnom, és esetleg másnak is tetszik legalább az egyik zenekar közege és hangulata. Egyébként nincs sok más választásunk, hiszen vagy megszokunk egy évszakot és kihozzuk belőle a maximumot, vagy pedig dühönghetünk rajta hónapokig, ami csak végtelen energiákat emészti fel.
Szerintem mindannyian tudjuk, melyik választás éri meg igazán.

Hangolás Hangolás Reviewed by greg on 7:45:00 Rating: 5
Üzemeltető: Blogger.