A törzsutas MÁVos, avagy A Lány a vonaton kritika

Sziasztok!
(Figyelem! A leírás nem tartalmazza a történet végét, sem kimenetelét, viszont tartalmazhat információfoszlányokat a regényből, ami egyeseket zavarhat.)

Soha sem gondoltam volna hogy elérkezik az a nap, amikor végre megírhatom erről a könyvről a kritikámat. Mert tegyük hozzá, azt hittem ezen a könyvön nem fogom tudni átszenvedni magam. Nekiestem, olvastam egy jó 50 oldalt, és megkérdeztem magamtól:
- Te figyelj Gergő, tuti ezt elakarod olvasni?
És Gergő el akarta olvasni, mert mi sem idegesítőbb annál, mint hogy eltűnik egy nő és gőzöd sincs ki tüntette el. (És épp nincs Rodolfo a közelben, akire mindenki ráfoghatná.) 

Így hát fogtam este egy kis teát, felkapcsoltam a lámpát, és addig nem aludtam el, amíg meg nem tudtam, hogy ki tüntette el azt a szerencsétlen nőt, és visszajön e ez a szőke ciklon egyáltalán.
Az ok, amiért kezembe vettem életem első (!) krimijét (bocs Agatha), az az volt, hogy akármerre léptem, akárhova kattintottam, ott volt a szemem előtt ez a semmitmondó borító csupa nagy betűvel, miközben majdnem mindenki extázisban élve magasztalja olyannyira, hogy már-már elkezdtem rajta gondolkodni, hogy lehet nekem is el kéne olvasnom, ha már ilyen nesze semmi fogd meg jól borítóval ekkora kasszasikere van valaminek. Akkor már valamit tudhat az írónő.

És tud is! Emberek, ennél realisztikusabb, valósághűbb szereplőket kevés kortárs regényben találunk meg. Épp ezért nem értettem az olyan értékeléseket, amiben azért nem tetszett valakinek a könyv mert depisek a szereplők vagy idegesítőek. Zseniálisak ezek a karakterek. Végtelenül egyszerűek, és hétköznapiak, tele vannak hibákkal. Nem olyan álca problémákkal küzdenek mint amiben sok kötetben találkozhatunk, és nem szeret beléjük egy kentaur az erdő közepén a két szép szemükért.


Borban az igazság

A főszereplő, Rachel tipikus megtestesítője azoknak az embereknek, akik ahelyett hogy megoldanák a problémájukat, mindenféle ürüggyel önsajnáltatásba kezdenek, nem törődve azzal, hogy mit váltanak ki a környezetükből. Az alkoholba folytott bánata már-már röhejesnek hat, és a könyv nagy részében a felesleges picsogásai is elhanyagolhatóak lettek volna... Viszont! Fontos tanulólecke mindenki számára, hogy egy ember problematikus függőségei mögött legtöbbször lelki problémák állnak, amire érdemes odafigyelni.
Tulajdonképpen ez a lány egy metaforikus pöcegödör, amibe több ember esik bele élete során mint gondolnánk.

Egyébként olyan köznapi dolgok vannak a karakterek életében mint a magánügyi problémák, családi problémák, hazudozások, lelki traumák, barátságok, jó szándék, sértettség, veszteség, tehetetlenség. És ezt valahogy sikerült olyan szinten összehozni, hogy két fejezet között ne robogjon be Berényi Miklós és ejtse túszul Bözsi mamát a dráma kedvéért. Valljuk be,azért fellélegeztem.

Hab a tortán, tejszínhab, vattacukor, Candy Shop, és miegyéb.

A legfontosabb mondanivalója a könyvnek a cukormáz. Bret Easton Ellis - Amerikai pszicho c. regényének főszereplője Bateman, - akiről a világ nem gondolná hogy milyen ember csupán azért, mert jól öltözött - , szintén hasonló mondanivalót hordoz magában. A jó küllem, a szép élet, hajlamos egy olyan tökéletes-hibátlan-gondtalan illúzióját kelteni, ami könnyen befolyásolhat minket.
A másik végleg pedig az, hogy rosszindulatú megjegyzések mögött, és elhamarkodott hibák miatt, nem ítélhetünk el egy egész jellemet. Mert tartogathatnak számunkra meglepetéseket. 

És azért ez elég gyakran fordul elő az életben nem? Gyűlölünk valakit, és kiderül hogy nem is rossz fej. Megbízunk valakiben, és kiderül hogy egy népművészeti cserépedény.
Nagyon pozitív szál az egészben, hogy morális erkölcs szempontjából kinek melyik karakter fér bele az ingerküszöbébe. Nincs különválasztva vonallal a jó és a rossz karakter. Így működik nagyjából az élet is.

Porszem a gépezetben

Az első és nagyon fontos dolog ami egyértelműen negatív volt a könyv olvasása közben, az az, hogy olyan lassan indult be minden, mintha a Dankó Pista Intercityn ücsörögnénk 120 perces késéssel, és várnánk a csodát, ami sosem jön el. SOHA. Egy bestseller könyvnek olyannak kell lennie, ami beszippant a 10. oldal után legalább olyan szinten, mint Robin Williamset a Jumanji társasjáték. A kitartásnak köszönhetően egy idő után beindul a cselekmény, és szépen lassan beérkezünk a Nyugati pályaudvarra. 

Egy másik akadékos probléma az, hogy szinte mindenki akkora a szexuális egoval rendelkezik, hogy a végén már azért imádkoztam, hogy legalább a könyv lapjai ne tapadjanak egymásnak és ragadjanak össze. (+18). A tökéletlenség, és emberi hibákkal teli sztorit, csak ez a mérhetetlenül nagy Ádám keresi Évát hangulat roncsolja össze. De az nagyon.

Ajánlom e másoknak?

Mindenképpen. De nem azért, mert életük legvérfagyasztóbb titokzatos krimijét fogják átélni mindazok, akik olvassák. Hanem azért, mert ez egy tökéletes házi feladat mindannyiunk számára. Hogyan látunk másokat elsőre, mi alapján ítélkezünk, mi alapján döntünk, mik azok a hibák, amikből tanulnunk kell. A krimi kategória kiemelése helyett a realizmust emelném inkább ki. Egy jó kis viselkedéstani enciklopédia, amiből megismerhetünk másokat, önmagunkat, vagy akár a szomszéd nőt/férfit, akikről sejtelmünk sincs mire képesek, ha nem figyeli őket senki.