Portugália villámlátogatás

Sziasztok!

Nos az történt velem, hogy pikk-pakk össze kellett csomagolnom, és elrepülnöm Portugáliába, ahol egy építészeti vállalkozás szóvivőjével kellett találkoznunk. Az ember azt hinné hogy 2 nap alatt nem lehet eleget látni egy környék tájáról, és kultúrájáról (Lisszabon), de isten bizony nekem meghatározóbb élmény volt, mintha elutaztam volna egy hétre bárhova máshova.

A repülőtéren ért minket az első meglepetés, ahol iszonyatosan szigorúan ellenőriztek mindenkit. Volt egy hátsó zseb a nadrágomon, még azt is áttapogatták. Ezen a procedúrán sajnos az elmúlt idők eseményei miatt kellett átesnünk, de az ember nem bánja, csak legyen biztonságban. Szonjával a kolléganőmmel - aki nem mellesleg portugál - megbeszéltük hogy nem nagyon lesz időnk várost nézni, ezért inkább a természetet fogjuk megcélozni, hogy minél többet pihenhessünk. 

Persze az épületekért, és Európa legrégebbi könyvesboltjáért azért fájt a szívem, de mivel elsősorban ez üzleti út volt, így 2 nap alatt nem tudtuk volna látványosságügyileg felfedezni magunknak mindent, és ha én egy várost akarok körbejárni, akkor nekem muszáj egy hét, különben hiányérzetem lesz.

Könyvet egyáltalán nem vittem, általában ha viszek is utazáshoz nagyon ritkán olvasok, maximum a tengerparton, de akkor is inkább a tájat szoktam figyelgetni. Mert ugye, mindig van mit. 

Külön örültem neki, hogy nem egy rongyrázó luxusapartmanban voltunk, (ezeket amúgy sem szeretem), hanem a város szélén egy "főzz magadnak"- szálláson (ahol főztem is), és ahol két háztömbnyire gyerekek fociztak az udvaron, a családok kint ültek a házak előtt, néha-néha hallani lehetett kiszűrődő portugál zene hangjait, és hosszú zsinegek szelték keresztül-kasul a házak falait. (Egyből eszembe jutott az Aladdin). - De gondoltam egy vekni kenyérrel a hónom alatt egyiken se fogok leugrani. Talán egyszer! A városban nem sokat sikerült időznünk, de kipróbáltam a kis mini villamost. Kicsit újra gyereknek éreztem magam, mintha a gyerekvasúton lennék. 

Számomra elsődleges szempont, hogy ha elutazok valahova, megismerjem az embereket, és azokat a hétköznapi dolgokat, azt a milliőt, ami alakítja a mindennapjaikat. Elmentünk egy kis piacra, ahol vettünk friss-főként mediterrán gyümölcsöket (fillérekért), és meglepődve tapasztaltam, hogy a portugálok jól beszélnek angolul, nagyon kedvesek, és segítőkészek. A világ egyik ikonikus futballsztárja Christiano Ronaldo után szabadon, valóban ez a legnépszerűbb sport az országban. Minden második helyen fociztak a gyerekek, sokan közlekednek futballmezben, és a kis ajándékstandok között kevés olyan volt, ahol ne lehetett volna valami futballal kapcsolatosat vásárolni.

A part mentén rengeteg szegényebb lakóközösséggel találkozni, akik úgy tűnik kétkezi munkából eszkábált viskókban élnek, de ez a mentalitásukon mit sem változtat. Mosolyogva igazítottak minket útba, annak ellenére hogy a kolléganőm is végig angolul beszélt a kedvemért. A portugál nem egy kesergős nép, ahogyan körbenéztem. Ugyan azt a mosolyt látom azok arcán akik drága kávézók kirakatában ültek, mint azoknak, akik kint ültek sokszor dobozokon a házak előtt, és a játéktól összekoszolódott fiaik arcát törölgették kendővel. Sok a szemét rengeteg helyen, egyedül ez az, ami igazán zavart. 

A dobpergéses rész következik. Körülbelül 180-200 forintnak megfelelő összegből olyan kávét kaptunk egy szegényebb bisztróban, hogy azt hittem ez valami vicc. Igazi őrölt, isteni aromájú kávé volt.  Budapesten és Frankfurtban is, ha jó kávét akarsz inni akkor 600-800-1200 -as skálán mozognak az árak. Sajnos ennyi pénzért is ritkán kap az ember jó kávét. 

Kolléganőm még vett mellé két süteményt is, és 800 ft alatt jött ki átszámolva az, amit fizetett. Azt hiszem ez önmagáért beszél. Kávémániásoknak kötelező ez a hely!

Szonja a munkatársnőm erősen keresztény, és ebből kifolyólag mesélte, miért nem rohangált ottlétünk alatt sem lenge szoknyában. Elmondása szerint nem illik a magamutogatás a konzervatív portugál lányok körében. Persze ez egyáltalán nem úgy működik, mint például egy muzulmán vallás esetében, egyszerűen nekik ez a szokásuk. Ezért hogy ne érezze magát feszélyezve, én is csak a vízbe menve vetkőztem félmeztelenre, és a nagy melegek ellenére a parton sétálva, igyekeztem pólóba közlekedni.

Azt hittem a nagy üzleti beharangozás ellenére, hogy egy komoly 50-es férfivel fogunk találkozni, ennek ellenére egy fiatal sráccal sikerült 30 perc alatt mindenben megállapodnunk. Ennél gördülékenyebben nem is mehetett volna. Bár tegyük hozzá sietett, és gyanítom ugyan azzal a mosollyal távozott, mint amivel érkezett. Ezen viccelődtünk, hogy vajon váltott e egész fél óra alatt arckifejezést, vagy csak odaragasztották a mosolyát.

A nappalon kívül talán az este volt a leghangulatosabb, mert napközben szinte kizárólag a parton töltöttük az időt, úgy, mint aki életükben nem voltak szabadságon, és egész életük során ez az egy napjuk lesz a pihenésé. Már csak a homokozókészlet hiányzott volna, meg a papírsárkány, de legközelebb azt is viszek. :-). Este beültünk egy kis Innod kell valamit-be (így neveztük azokat a helyeket amiknek az imidzséről nem tudtuk meghatározni hogy amatőr sztriptízbár, vagy kocsma, vagy kávézó). Ittunk gyümölcsökbe összerázott vodkát, és portugál zenét hallgattunk. De hozzáteszem nem bírtuk ki hogy este 11-től éjfélig ne lógjunk vissza a partra, ahonnan aztán szerencsétlenkedve botorkáltunk vissza a sziklákon és a homokon átgázolva vaksötétben a szállásunkra. 

Összességében a kevés idő ellenére sikerült jól érezni magunkat, de azért bízom benne, hogy legközelebb már több időt sikerül itt tölteni, és fel tudom fedezni a várost alaposabban is, mert nagyon izgalmasnak, és gyönyörűnek ígérkezik. 

És ha már hely, és ország, és kultúra, a portugál írók közül szívből ajánlanám a Nobel-díjas José Saramagot.